Loading...
Az utazást alapos felkészülés előzte meg: szülői értekezletek, nyelvi tréningek és szervezési feladatok biztosították, hogy a diákok felkészülten vághassanak neki a kalandnak. Sokak számára már maga az utazás is különleges élményt jelentett, hiszen többen most repültek életükben először.
Március 8-án a diákok az iskolaudvaron vettek búcsút szüleiktől, majd busszal indultak a repülőtérre, hogy megkezdjék a várva várt utazást. A megérkezést követően kisbuszok szállították őket a szállásukra, ahol modern körülmények és meleg vacsora fogadta a csoportot. Másnap minden résztvevő megismerhette a saját szakmájának megfelelő gyakorlati helyet: az építőipar, informatika, pénzügy és a szépészet területéről érkezett tanulók különböző vállalkozásoknál kezdhették meg munkájukat.
Az informatikus diákok heti bontásban kapták meg projektfeladataikat, amelyeken önállóan és csapatban dolgozva fejleszthették szakmai tudásukat. A pénzügyes tanulók adminisztratív feladatokat láttak el, és munkájuk során összehasonlították a görög és a magyar gazdasági, illetve adminisztratív szabályozásokat is, így átfogóbb képet kaptak szakmájuk nemzetközi gyakorlatáról. A fodrász és kozmetikus tanulók helyi szépségszalonokban végeztek gyakorlatot, ahol a mindennapi munkafolyamatok mellett érdekes szakmai és kulturális különbségeket is megfigyelhettek a hazai gyakorlathoz képest.
A résztvevők a teljes időszak alatt munkanaplót vezettek, amelyben rögzítették napi feladataikat, tapasztalataikat és fejlődésüket. Ez nemcsak a tanulási folyamat nyomon követését segítette, hanem a program végén az értékelés alapjául is szolgált.
A hétvégéken a kísérő tanárok szervezésében kirándulások színesítették a programot. A diákok ellátogattak az Olümposz hegy lábánál fekvő Litochoróba és Dionba, ahol a makedón történelemmel ismerkedhettek meg, különös tekintettel Nagy Sándor és édesapja, II. Philipposz örökségére. A régészeti parkok és történelmi helyszínek betekintést nyújtottak az ókori világ mindennapjaiba. Emellett Thesszaloniki nevezetességeit is felfedezték, így a város kulturális és történelmi értékeivel is közelebbről megismerkedhettek. A Meteorák meglátogatása különösen emlékezetesnek bizonyult, hiszen a lenyűgöző természeti és építészeti látvány minden résztvevőt elvarázsolt.

A diákok munkáját végig segítették és támogatták kísérő tanáraik, akiknek szerepe kulcsfontosságú volt a program sikeres lebonyolításában. A három hét végén minden résztvevő tanúsítványt kapott a szakmai gyakorlat teljesítéséről.

A program nemcsak szakmai fejlődést, hanem önállóságot, magabiztosságot és nemzetközi tapasztalatot is adott a résztvevőknek. Az Erasmus+ lehetőség ismét bizonyította, hogy a külföldi szakmai gyakorlatok kiemelkedő szerepet játszanak a fiatalok jövőjének alakításában.

Fibi Tamás - 12.B magasépítő technikus tanuló